disco

disco

2012. április 3., kedd

VIDEOKIDS / HITHOUSE

A VideoKids duó 1984-ben alakult Hollandiában. Első kislemeze, a Woodpeckers from Space Európa-szerte nagy sikernek bizonyult, amelyet két albumának egyetlen más dalával sem tudott megismételni. A duó vezéregyénisége, Peter Slaghuis 1988-tól Hithouse néven szólólemezeket jelentetett meg, melyek közül a Jack to the Sound of the Underground ma már a house műfaj egyik korai klasszikusának számít. Ezenkívül remixeket készített számos ismert és kevésbé ismert felvételből. Két héttel harmincadik születésnapja után autóbalesetben vesztette életét. 


TAGOK
* Peter Slaghuis (Hollandia, Rijswijk, 1961. augusztus 21. – Hollandia, Appeltern, 1991. szeptember 5.) – A német Bravo magazin 1985/13 száma szerint Slaghuis 1963-ban született Delftben.
* Bianca Bonelli (* 1963)

KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
Peter Slaghuis szerető családban nőtt fel. Egy lánytestvére született, Dana. Szülei visszaemlékezései szerint Peter betegeskedő kisfiú volt, tízéves koráig többször is kórházba került. A kamaszkorral együtt járó testi változások azonban rendbe hozták az egészségét, és életerős fiatalember vált belőle. Édesapja őt és Danát egyaránt megajándékozta egy-egy kazettás magnóval, ám a kislány nem érdeklődött különösebben a zene iránt. Petert viszont magával ragadta a könnyűzene világa, olyannyira, hogy rövidesen a rendelkezésére álló kezdetleges technikával megpróbált különféle mixeket létrehozni. Tizennyolc éves korában, iskolai tanulmányai befejezése után már lemezlovasként dolgozott egy helyi klubban. Első saját remixét az ABBA együttes Dancing Queen című slágeréből készítette. „Annyira szerettem azt a számot, hogy azt akartam, sokkal hosszabb ideig tartson” – nyilatkozta később. Nem aprózta el a dolgot, hiszen ABBA-remixe csekély háromnegyed óráig tart. A fiatalember minden megtakarított pénzét arra költötte, hogy lemezeket, valamint újabb és korszerűbb berendezéseket vásároljon, amelyek segítségével további remixeket készített. Ezek egy részét a Discobreaks holland kalózkiadó hozta forgalomba, mint például az ABBA Lay All Your Love on Me című slágerének ritkaságszámba menő, úgynevezett. „Dutch Mix”-ét. Ahogy bővült a házi stúdió, úgy lett Peter egyre biztosabb abban, hogy szeretne hivatásszerűen is foglalkozni a könnyűzenével, a mixkészítéssel. Természetesen a munkahelyén is rendszeresen lejátszotta a mixeit, amelyeket a közönség nagy tetszéssel fogadott. Hamarosan egy hivatalos lemezcég ajánlott munkát neki. Felkérték, hogy készítsen remixet a Nu Shooz I Can’t Wait című slágeréből. Peter állítólag nem szerette ezt a dalt, ezért elhatározta, hogy teljesen átformálja. Változtatott a hangzáson, és hangmintákat adott a felvételhez. Munkadíj gyanánt választhatott, hogy készpénzt akar-e, vagy részesedést az eladások után. Peter a készpénzt választotta. Később belátta, hogy rosszul döntött, mert így be kellett érnie mindössze 150 fonttal, miközben az általa készített Long Vocal Dutch Mix kiugró kereskedelmi sikert aratott. 


Harkályok az űrből
1984-ben Peter új oldaláról, énekesként is bemutatkozott, miután társult Bianca Bonelli énekesnővel, és megalapították a VideoKids duót. Bianca keresett stúdió-énekesnőnek számított, legismertebb felvétele a Digital Emotionnel készített Je veux l’amour. A VideoKids első kislemeze, a Woodpeckers from Space (Harkályok az űrből) egész Európában nagy sikert aratott. Peter a korabeli politikai helyzet miatt azonban megtiltotta a dal forgalmazását a Dél-Afrikai Köztársaságban. Costa Anadiotis ezért saját verziót készített a slágerből, amelyet Café Society néven jelentetett meg. A feldolgozás vezette a dél-afrikai slágerlistát, és 19 hétig szerepelt az ottani Top 20-ban. A VideoKids The Invasion of the Spacepeckers című bemutatkozó albumáról Peter a Do the Rap című szerzeményt is szerette volna befuttatni, ám nem sikerült megismételnie a Woodpeckers from Space sikerét. Nem lett nagy sláger a La Bamba sem, amelyet pedig a rádióállomások elég gyakran játszottak. 1985-ben megjelent a duó második nagylemeze, az On Satellite. Nemzetközi viszonylatban ennek a kiadványnak már nem volt jelentősebb visszhangja. 


A slágergyár
Peter a VideoKids megszűnése után újra remixek készítésével kezdett foglalkozni. Rájött azonban arra, hogy kalózkiadványokkal soha nem lesz annyira ismert, mint amilyen lenni szeretne, ezért újabb munkáit már a DMC lemezcégnek küldte el. A próbálkozás bejött, a DMC kiadta a Slag It Off című mixét. Ennek sikere nyomán jöttek az újabb mixek, például Spencer Jones és Evelyn Thomas dalaiból. A DMC 1986 decemberében megjelentette Peter első mixalbumát Samplification címmel. Egyik munkája egy 17 éves rapper, egy bizonyos Extince Rap Around the Clock című dalának átdolgozása volt, amelyhez a McDonalds szignálját is felhasználta, amiért a cég beperelte őt. Peter egyszer azt nyilatkozta, hogy általában rosszabbnál rosszabb dalokat kapott, hogy felturbózza őket. Persze akadtak kivételek is, például a Shalamar Second Time Around és Natalie Cole Pink Cadillac című slágerei, melyek Peter verzióiban is népszerűvé váltak. A Pink Cadillac videoklipjét ő maga rendezte és vágta. A remix kiugró sikere adta meg a végső lökést ahhoz, hogy Peter önállósítsa magát. Felvette a Hithouse művésznevet, és a remixek készítése mellett idővel saját szerzeményeket is alkotott. Remixei közül Petula Clark örökzöld slágere, a Downtown 1988-as változata szintén világsikert aratott. Első önálló slágere Hithouse néven a Jack to the Sound of the Underground volt, amelyet Európa összes lemezklubjában rongyosra játszottak akkoriban. A következő sláger a Move Your Feet to the Rhythm of the Beat címet kapta. 1989-ben megjelent Hithouse első szólólemeze, amelynek szerzeményei az acid, a latin zene, a HiNRG, a house és a hip hop jegyében készültek Crystal P énekesnő közreműködésével. Ahogy azonban a VideoKidsszel is történt, Hithouse második nagylemezének már nem volt akkora visszhangja, mint az elsőnek. Peter karrierjének egy tragikus autóbaleset vetett mindörökre véget 1991-ben.


VIDEOKIDS-DISZKOGRÁFIA
Kislemezek, maxik
* 1984: Woodpeckers from Space / Rap and Sing Along
* 1984: Pájaros Carpinteros Desde El Espacio / Recita Y Canta Con Nosotros
* 1985: Do the Rap / Happy Birthday – Skyrider
* 1985: Haz El Rap / Feliz Cumpleaños Jinete Del Cielo
* 1985: Satellite / Satellite (Special Instrumental Version)
* 1988: Witch Doctor – Tico Strikes Again / Tico's Day Off / Witch Doctor (Radio Version) – Tico Strikes Again
* 1994: Woodpeckers from Space (Club Mix Long) / Woodpeckers from Space (Radio Mix) / Woodpeckers from Space (12 Inch) / Woodpeckers from Space (Club Mix Short)
* 1994: Woodpeckers from Space (Radio Mix) / Woodpeckers from Space (Extended Mix) / Woodpeckers from Space (Club Mix Long) / Woodpeckers from Space (12 Inch) / Woodpeckers from Space (7 Inch) / Woodpeckers from Space (Video „House” Kids Version)

Albumok
* 1984: The Invasion of the Spacepeckers
* 1985: On Satellite


HITHOUSE-DISZKOGRÁFIA
Kislemezek, maxik
* 1988: Jack to the Sound of the Underground (Party Mix) / The Samples / Jack to the Sound of the Underground (Fake Mix)
* 1988: Jack to the Sound of the Underground (Extended) / Jack to the Sound of the Underground (Dynamic Vision) / The Samples / Jack to the Sound of the Underground (Edit)
* 1988: Jack to the Sound of the Underground (Meltdown Mix) / Jack to the Sound of the Underground (Underground Mix)
* 1988: Jack to the Sound of the Underground (Acid Mix) / Jack to the Sound of the Underground (Underground Mix)
* 1989: Jack to the Sound of the Underground (Acid Mix) / Jack to the Sound of the Underground (Dynamic Vision) / The Samples / Jack to the Sound of the Underground (Edit)
* 1989: Move Your Feet to the Rhythm of the Beat (Party Mix) / Move Your Feet to the Rhythm of the Beat (Peter's Acid Mix) / Move Your Feet to the Rhythm of the Beat (The First Mix)
* 1989: Move Your Feet to the Rhythm of the Beat (Meltdown Mix) / The Deep Piano House
* 1990: A Bright Day (The Swing Mix) / A Bright Day (Radio Edit) / A Bright Day (Club Mix) / I Want You 2 Move
* 1990: I've Been Waiting for Your Love (12'' Club Mix) / I've Been Waiting for Your Love (7'' Radio Mix) / I've Been Waiting for Your Love (Local Dub Mix) / I've Been Waiting for Your Love (Percapella) / I've Been Waiting for Your Love (Soft Sueno Mix) / I've Been Waiting for Your Love (Percapella – Peter's Meltdown Mix)
* 1994: Jack to the Sound of the Underground (Remix) / Jack to the Sound of the Underground (Happy Remix)
* 1994: Jack to the Sound of the Underground (Remix) / Jack to the Sound of the Underground (Happy Remix) / Jack to the Sound of the Underground (Original Version)
* 1995: A Bright Day (Bright Ragga Mix) / A Bright Day (Bright Angel Mix)
* 1995: A Bright Day (Ragga Radio Mix) / A Bright Day (Bright Ragga Mix) / A Bright Day (Bright Angel Mix) / A Bright Day (Angel Radio Mix)
* 1995: I've Been Waiting for Your Love (Radio Mix) / I've Been Waiting for Your Love (Smooth Mix) / I've Been Waiting for Your Love (Charming Mix) / I've Been Waiting for Your Love (Club Mix)

Albumok
* 1989: Hithouse
* 1991: Acute Sense of Hearing

VIDEOKIDS-VIDEÓK


Woodpeckers from Space (Extended Version) 

Do the Rap (csak zene!)



Hollywood (csak zene!)

HITHOUSE-VIDEÓK



A Bright Day (Ragga Radio Mix) (Hithouse feat. Dave D. M. D.) (csak zene!)

I've Been Waiting for Your Love (Peter's Meltdown Mix) (csak zene!)

HITHOUSE-REMIXEK

I Can't Wait (Long Vocal Dutch Mix) (Előadó: Nu Shooz) (csak zene!)

Downtown '88 (Előadó: Petula Clark)

Pink Cadillac (Peter Slaghuis Remix) (Előadó: Natalie Cole) (csak zene!)
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.