disco

disco

2012. március 28., szerda

JOHNNY LOGAN

Johnny Logan (Ausztrália, Frankston, 1954. május 13.) ír énekes és zeneszerző eredeti neve: Seán Patrick Michael Sherrard. 2012-ig bezárólag ő az egyetlen olyan előadó, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált: először 1980-ban a What's Another Year, másodszor 1987-ben a Hold Me Now című dallal. 1992-ben mint szerző győzött a fesztiválon. Az új évezredben az írországi Ashbourne-ben él.


KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
Johnny Logan édesapja Patrick O’Hagen ír tenor volt, aki háromszor is fellépett a washingtoni Fehér Házban előbb John F. Kennedy, majd Lyndon B. Johnson, végül Richard Nixon elnöksége alatt. Johnny hároméves volt, amikor a család visszaköltözött Írországba. A fiú megtanult gitározni, és 13 évesen már dalokat komponált. Az iskola befejezése után villanyszereléssel foglalkozott, szabadidejében pedig folk- és bluesklubokban lépett fel. 1977-ben mint színész mutatkozott be az Ádám és Éva című ír musicalben: ő játszotta Ádámot. 1978-ban vette fel a Johnny Logan művésznevet első kislemeze, a No I Don’t Want to Fall in Love megjelenése alkalmából. 1979-ben részt vett a National Song Contest (ismertebb nevén: Eurosong) versenyen, amely az Eurovíziós Dalfesztivál írországi selejtezője. Harmadik lett az Angie című dallal.


Az első eurovíziós győzelem
1980-ban Johnny újra indult a versenyen, ezúttal a What's Another Year című szerzeménnyel. Mivel győzött, ezért ő képviselhette hazáját az 1980-as Eurovíziós Dalfesztiválon. A rendezvénynek abban az évben Hollandia adott otthont: a döntőre 1980. április 19-én került sor a hágai Congresgebou-ban. (Az 1978-as Eurovíziós Dalfesztivált Izrael nyerte, ezért 1979-ben ott tartották a következő rendezvényt, amelyen szintén Izrael győzött. Az ország azonban két egymást követő évben már nem vállalta a fesztivál megrendezését, és mivel sem a második helyezett Spanyolország, sem az Egyesült Királyság nem vállalta a rendezést, végül Hollandia lett a helyszín. Izrael egyébként nem is indult az 1980-as fesztiválon: ez volt az egyetlen eset, hogy az előző évi győztes ország nem vett részt a következő versenyen.) 19 résztvevő közül Logan tizenhetedikként lépett a színpadra. Összesen 143 pontot kapott, 15 ponttal előzte meg a második helyre került német Katja Ebsteint. Hét országtól (Görögország, Dánia, Svájc, Norvégia, NSZK, Egyesült Királyság, Belgium) kapta meg a maximális 12 pontot. Olaszország csak 1 pontot adott neki, Törökország és Marokkó pedig egyet sem. A győztes dal természetesen nagy sláger lett Európában, Angliában pedig egészen a slágerlista csúcsáig jutott. A siker azonban annyira váratlan volt, hogy igazából sem az énekes, sem támogatói nem készültek fel rá a megfelelő stratégiával. Szinte egyszerre jelent meg Johnny két újabb kislemeze, a Save Me és az In London, amelyek sajnos nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ahogyan Cliff Richard Give a Little Bit More című slágerének feldolgozása sem. 1983-ban Logan új hangzással, új imázzsal és felkészültebb menedzseri háttérrel adta ki a Becoming Electric című kislemezt, de ez sem vált igazán sikeressé a szigetországban. Csak 3 év múlva vált ismét népszerűvé Angliában a Stab in the Back című szerzeménnyel, amelyet egyszerűen csak Logan név alatt dobott piacra.


A második eurovíziós győzelem
1987-ben Johnny merész lépésre szánta el magát. Úgy döntött, hogy ismét indul az Eurovíziós Dalfesztiválon. Nem ő volt ugyan az egyetlen olyan előadó, aki kétszer is részt vett a versenyen, ám arra addig még nem volt példa, hogy valaki kétszer is győzött volna. Logannek azonban sikerült. Először természetesen a nemzeti selejtezőn diadalmaskodott a Hold Me Now című dallal. A fesztivál döntőjét Brüsszelben tartották, a Palais du Centenaire-ben. 22 ország versenyzett, és a sorsolás ismét úgy hozta, hogy Logan az utolsók között, huszadikként adhatta elő a versenydalát. 172 pontot kapott, ami kiugró győzelemnek mondható, hiszen a második helyezett, a német Wind együttes 31 ponttal maradt le mögötte, sőt 22 résztvevő közül csupán még az olaszoknak (Umberto Tozzi és Raf) sikerült 100 pont fölé kerülniük (103 pontot kaptak). Nyolc ország adott maximális pontszámot Logannek (ezúttal az olaszok is), a franciák viszont csak 1 pontra értékelték a produkciót, Izland és Görögország pedig nem adott rá pontot. Noha a Hold Me Now nagyobb sláger lett, mint a What's Another Year, és jobban is fogyott lemezen, az angol slágerlistán mégis be kellett érnie a 2. hellyel. Az újabb fesztiválgyőzelem miatti érdeklődést dajnos ezúttal sem sikerült tartósítani. Johnny a 10cc örökzöldjét, az I’m Not in Love-ot énekelte lemezre – a produceri teendőket az akkkoriban előadóként (19; Just for Money) is sikeres Paul Hardcastle vállalta –, sőt felvett egy újabb albumot is, ám az angol slágerlistán sem a kislemezzel, sem az LP-vel nem került számottevő pozícióba. Mivel a Heartland című újabb kislemeze viszont sikert aratott Írországban, ezért úgy döntött, Angliát mellőzve a továbbiakban elsősorban hazai és európai karrierjére fog koncentrálni.


A harmadik eurovíziós győzelem
Logan nemcsak mint előadó, hanem mint szerző is részt vett az Eurovíziós Dalfesztiválokon. Nem csupán saját maga számára komponált, hanem két ízben honfitársnőjének, Linda Martinnak is. Először 1984-ben a Terminal 3 című dalt, amellyel az énekesnő 2. helyezett lett, majd 8 évvel később a Why Me? című szerzeményt, amellyel Martin megnyerte az 1992-es Eurovíziós Dalfesztivált. Kétszeres előadói és kétszeres szerzői (Hold Me Now, Why Me?) győzelmével Johnny az Eurovíziós Dalfesztiválok történetének legsikeresebb résztvevője. Rajongói gyakran hívják Mister Eurovisionnek, akárcsak a média. Az ír focicsapat, a Bohemian FC szurkolói „örökbe fogadták” a Hold Me Now-t, és a You’ll Never Walk Alone-hoz hasonlóan gyakran el is éneklik a vendégjátékok során. A Hold Me Now egyébként az ABBA Waterloo és Domenico Modugno Volare című slágere után az Eurovíziós Dalfesztiválok történetének 3. legnépszerűbb dala lett a rendezvény 50. évfordulója alkalmából rendezett szavazáson. (A What’s Another Year is bekerült a 14 jelölt közé.)


A jelen
Karrierje évtizedei alatt Logan több mint 40 kislemezt és 19 albumot adott ki. A Which Witch című operamusicallel végigturnézta Norvégiát. 2002-ben részt vett az egyik angol tévécsatorna Never Mind the Buzzcocks című vetélkedőjében. Szerzeményeit reklámokhoz is felhasználták. 2007-ben hazájában a McDonald’s Eurosaver menüjét népszerűsítette, míg A State of Happiness című slágerét egy holland reklámkampányhoz használták fel. 2009-től az Excalibur című kelta rockoperában láthatta a közönség. 2011-ben Logan kemény szavakkal bírálta a soron következő Eurovíziós Dalfesztivál ír résztvevőjét, a Jedward duót, mert szerinte a 2009-es brit X faktorban feltűnt egypetéjű ikrek produkciója „szégyent hozott Írországra”. A média kisebbfajta műbalhét kerekített a dologból, emiatt idővel Johnny is magyarázkodni kényszerült, ámbár véleményét nem változtatta meg, csak finomította. (Logan egyébként ritkán nyilatkozik a sajtónak, mert állítása szerint szavait gyakran elferdítik.) Tény, hogy nem ő volt az egyetlen híresség, aki bírálta a Jedward produkcióját, ahogyan az is tény, hogy a duóért viszont számos celeb egyértelműen rajong. A Jedward egyébként 8. helyezett lett a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon, ami Írország legjobb eurovíziós helyezése 2000 óta. A Lipstick című versenydal olyan nagy nemzetközi sikert aratott, hogy a Jedward nyerte a 2012-es írországi selejtezőt is, vagyis idén újra az ikrek képviselik Írországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. (A 26 döntősből a 19. helyen végeztek.)


DISZKOGRÁFIA
Kislemezek, maxik
* 1978: No I Don’t Want to Fall in Love
* 1980: Give a Little Bit More (Too Much Too Soon) / Sweet Lady
* 1980: Louisiana Rain / Sweet Lady
* 1980: What’s Another Year / One Night Stand
* 1980: Was ist schon ein Jahr / One Night Stand
* 1980: In London / Sad Little Woman
* 1980: Save Me / Love Is a Small Town
* 1981: Ich lieb’ dich so wie du bist / Halt mich
* 1982: Oriental Eyes / Flame
* 1982: Becoming Electric / Emotional Blackmail
* 1985: Ginny Come Lately / Everytime I Dream
* 1986: Stab in the Back / Sara Smile
* 1987: Hold Me Now / Living a Lie
* 1987: Hold Me Now / Living a Lie / What’s Another Year
* 1987: Stay / When Your Woman Cries
* 1987: I’m Not in Love / Such a Lady
* 1987: I’m Not in Love (extended mix) / I’m Not in Love (single mix) / Such a Lady
* 1988: Lonely Lovers (extended version) / (Love You) Just a Little Bit More / Lonely Lovers (single version)
* 1988: Heartland / Stay / When Your Woman Cries
* 1989: Red Lips (big lips Mix) / Hungry Is the Heart / Red Lips (single version)
* 1989: Lay Down Your Heart / Only a Matter of Time / Now That It’s Not Over
* 1989: All I Ever Wanted (extended version) / Me and My Jealous Heart / All I Ever Wanted (single version)
* 1989: All I Ever Wanted / Me and My Jealous Heart / Hungry Is the Heart
* 1991: How About Us / Hold On / How About Us (midnight mix)
* 1991: Miss You Nights / The Town I Love So Well
* 1992: Long Lie the Rivers (radio version) / Change of Heart / Long Lie the Rivers (extended version)
* 1992: It’s Only Tears / How Do You Say Goodbye / Don’t Turn Out the Light
* 1993: Europe Is Your Home (Johnny Logan and Sisters) / Brainstorm (instrumental) / Europa is ook van jou (R. Janszen, S. Reemer) / Brainstorm (instrumental)
* 1993: Celebrate and Win / Who Will Bring Her Flowers / Fly Away
* 1993: I’m No Hero (special radio edit) / Close to the Edge / How Do You Say Goodbye / I’m No Hero (long version)
* 1993: Voices (Are Calling) / (Show Me a) Deeper Love / Endless Emotion
* 1994: White Magic (radio version) / White Magic (movie version) / White Magic (instrumental)
* 1995: Another Lover (special radio version) / Another Lover (album version) Another Lover (karaoke version) / White Lies
* 1996: Reach Out (special radio version) / Reach Out (album version) / White Lies (album version)
* 1996: Reunited (special radio edit) / Reunited (album version) / Slow Motion / Heal This Heart
* 1996: The Only Thing I’ve Ever Wanted (radio edit) / The Only Thing I’ve Ever Wanted (album version) / Slow Motion / Heal This Heart
* 1996: The Love in Your Eyes (special radio edit) / The Love in Your Eyes (Original Mix) / Where Did the Love Go / The Love in Your Eyes (remix)
* 1997: Vision of Glory / Vision of Glory (orchestral version) / Vision of Glory (instrumental version)
* 1997: Love to Live (single version) / Love to Live (classical version) / Love to Live (bluenite mix)
* 1998: You’ve Really Got a Hold on Me
* 1999: If You Believe (radio mix) / If You Believe (unplugged mix) / If You Believe (opening-ceremony mix)
* 1999: Silly Love Songs (radio version) / Silly Love Songs (karaoke) / Silly Love Songs (instrumental)
* 1999: Sarah at the Window
* 1999: When Love Was All (radio version) / When Love Was All (album version)
* 2000: The great Divide / Whenever You Close Your Eyes
* 2000: The Lucky One (remix) / The Lucky One (soft radio version)
* 2000: Music (radio cut) / Music (album version)
* 2001: No One Makes Love Like You (radio) / No One Makes Love Like You (original)
* 2001: Hold Me Now 2001 (radio edit) / Hold Me Now 2001 (instrumental)
* 2001: Hold Me Now 2001 Mix
* 2001: Let’s Make Love (Soul Poets Latin Mix) / Let’s Make Love (radio edit) / Let’s Make Love (album version)
* 2001: Let’s Make Love (radio edit) / Let’s Make Love (album version)
* 2001: Taking All the Blame / Angels
* 2001: Christmas Time / Save this Christmas for Me
* 2001: Let Love Be Love (feat. Friends) / Save This Christmas for Me
* 2002: Taking all the Blame / Surprised
* 2002: You’ve Lost That Lovin’ Feelin’ / Laat me vrij (André Hazes)
* 2003: We All Need Love / Favorite Waste of Time (radio edit) / Favorite Waste of Time (extended version)
* 2003: Here I Go Again / Waterfalls
* 2004: We All Need Love / Die Liebe zählt / Favorite Waste of Time
* 2006: A State of Happiness (national anthem) / A State of Happiness (instrumental)
* 2006: Don’t Cry (smooth mix) / I Love to Party (aka What’s Another Year) / Don’t Cry (Frank J. Mix) / So Fine (Frank J. Mix)
* 2007: Christmas Time
* 2009: Dancing with My Father (extended single mix) / Dancing with My Father (radio mix) / Dancing with My Father


Albumok, válogatások
* 1979: In London
* 1980: Same
* 1980: What’s Another Year
* 1980: The Johnny Logan Album
* 1980: Johnny Logan
* 1985: Straight from the Heart
* 1987: Hold Me Now
* 1989: Mention My Name
* 1989: What’s Another Year (válogatás, nem azonos az 1980-as albummal)
* 1990: Love Songs
* 1992: Endless Emotion
* 1994: Living for Loving
* 1996: I’m No Hero
* 1996: The Best of Johnny Logan
* 1996: Reach Out
* 1997: Living for Loving (német kiadás)
* 1997: Reach Out (új kiadás)
* 1998: What’s Another Year (válogatás, nem azonos sem az 1980-as, sem az 1989-es albummal)
* 1999: Love Is All
* 1999: Love Is All (Limited Club Edition)
* 2001: Reach for Me
* 2001: Save This Christmas for Me
* 2003: We All Need Love
* 2005: The Best of Johnny Logan (nem azonos az 1996-os albummal)
* 2007: Johnny Logan & Friends: The Irish Connection
* 2008: Irishman in America
* 2010: Nature of Love

VHS, DVD
* 2004: We All Need Love (VHS, DVD)

VIDEÓK



What’s Another Year (másik klip) 

In London (csak zene!) 

Stab in the Back (csak zene!) 



Lonely Lovers (csak zene!) 




Don't Cry (Kaye Styles and Johnny Logan)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.