disco

disco

2011. december 5., hétfő

TINA CHARLES

Tina Charles (London, Whitechapel, 1954. március 10.) angol énekesnő eredeti neve: Tina Hoskins. Azért választott magának művésznevet, hogy ne keverjék össze Mary Hopkinnal, aki Tina pályakezdése idején ismert előadó volt. (A Charles Tina apjának keresztneve.) Az 1970-es évek közepén vált ismertté a diszkókedvelők körében mint szólista. Legismertebb slágere az I Love to Love. Énekhangja és előadói stílusa a diszkózene olyan későbbi sztárjait előlegezte meg, mint például Luisa Fernández, Kelly Marie és Aneka.


KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
Tina édesanyja Hilda Hoskins, édesapja Charles Hoskins. Van egy Warren nevű fivére. A szülők érthető büszkeséggel úgy emlékeztek gyermekükre, mint aki mindig is különleges volt. (Mi más is lehetett volna egy olyan gyermek, aki már újszülöttként túlélt egy agyhártyagyulladást?) Állítólag hamarabb tanult meg énekelni, mint járni, és négyéves korában már órákat töltött a tükör előtt, miközben énekelt, és a haját fésülgette. A szülők ezek után úgy vélték, Tinának a szórakoztatóiparban a helye. Édesapja színész volt, Tinát azonban a színjátszás helyett az éneklés vonzotta. 15 évesen lépett először a nagyközönség elé Ruislipben. A tehetséges fiatal lány hamar lemezfelvételi lehetőséghez jutott a CBS-nél, ahol három kislemezt készítettek vele. A Good to be Alive című dal egyik háttérénekese Reg Dwight volt, aki később Elton John néven vált világsztárrá. Ugyanebben az évben, 1969-ben Tina rendszeresen fellépett a The Two Ronnies című népszerű tévéshow-ban, amelyben mások dalait énekelte. Tina Turner River Deep, Mountain High című dalának általa előadott feldolgozása a Radio Times véleménye szerint „olyan jó, mint az eredeti”. 


Tina Charles ekkoriban a The Tony Evans Orchestrával dolgozott együtt, és heti hat este az Empire Leicester Square színpadán lépett fel. Egyre ismertebbé vált, és olyan sztárokkal mehetett európai turnéra, mint Engelbert Humperdinck, Tom Jones és Gilbert O’Sullivan. A fiatal énekesnő jó iskolának tartotta a híres kollégákkal való fellépéseket, élvezte az utazást, az éneklést, a hírnév ráeső részét. Egyre többet dolgozott: bárhová ment, ahová meghívták, és mivel neve egyre ismertebbé vált, a fellépési ajánlatok is folyamatosan érkeztek. Zenekarok is hívták közös fellépésekre és lemezfelvételekre. 1973-ban csatlakozott a Northern Lights együtteshez, miközben a Kilburn & The High Roads tagjaival is dolgozott. (Ez az együttes később Ian Dury and The Blockheads néven lett ismert.) A Steve Harley and the Cockney Rebel Come Up and See Me című felvételén Tina és jó barátnője, Linda Lewis a kórus tagjaiként énekelnek. 1975-ben vezető énekesnőként működött közre az I’m on Fire című dal elkészítésében. 5000 Volts néven jelent meg ez a kislemez, amely nagy sikert aratott. Eladási példányszáma meghaladta az egymilliót, és természetesen számos országban a slágerlistára is felkerült.


A diszkócsillag
Az I’m on Fire meghozta az áttörést Tina számára, valamint egy új, fontos barátságot az indiai származású szerző-producerrel, Bidduval. Közös munkájuk első eredménye a You Set My Heart on Fire című kislemez, amely elég sikeres volt ahhoz, hogy az énekesnő kedvezőbb feltételekkel kössön újabb szerződést a CBS-szel. A lemezcég nem járt rosszul, mivel Tina következő kislemeze, az I Love to Love nagy slágernek bizonyult, amely ma már a diszkó műfaj örökzöldjei közé tartozik: világszerte több mint 26 milliót adtak el belőle. Az énekesnő a műfaj egyik legnépszerűbb sztárja lett, 1975 és 1977 között beutazta a világot, egyik fellépésről sietett a másikra. Jöttek az újabb slágerek, mint például a Disco Fever, a Dance Little Lady Dance, a Lovebug és az I’ll Go Where the Music Takes Me. (Ez utóbbi a Jimmy James and the Vagabonds pár évvel korábbi slágerének feldolgozása.)


A sikerszériának maga Tina vetett véget, miután 1977 júniusában megszülte első gyermekét, Max Charles Webbet. Az apa Bernard Webb volt, egy kelet-londoni zenész. Az énekesnő úgy döntött, hogy felhagy az utazgatásokkal járó turnékkal, gyerekének szenteli ideje javát, és visszatér az alkalmi énekléshez. 1978-ban azért még elutazott Tokióba, ahol a World Popular Song Festivalon megosztott első helyezést ért el a Love Rocks című dallal. 1979-ben elvált a férjétől. 1980-ban úgy döntött, ismét nagyobb figyelmet szentel a karrierjének. A nagyszülők persze boldogan vigyáztak unokájukra, amíg Tina külföldre utazgatott fellépésekre. Mindenhol szeretettel fogadták, de korábbi nagy sikereit nem tudta megismételni. Nem benne volt a hiba: az 1980-as évek elején a diszkózene divatja már elmúlt, a toplistákat más műfajok aktuális sztárjai uralták. 1987-ben remixváltozatokban jelent meg két nagy slágere, az I Love to Love és a Dance Little Lady Dance, melyek az európai lemezklubokban szép sikert arattak. 


Tina 1990-ben ismerkedett meg második férjével, Tetoo-val, akivel 1994. március 4-én kötött házasságot. Survey-ben élnek, időközben maguk is nagyszülők lettek. Tetoo és Tina fivére, Warren fáradhatatlanul intézik az énekesnő ügyeit. Ennek eredményeként Tina az új évezredben ismét feljutott a slágerlistákra: 2006-ban a Higher című dala az amerikai Billboard Hot 100 listáján bekerült az első 5-be. Ian Levine producer irányításával 2007 októberében vették fel a Hide and Seek című dalt. A rajongók 2008-ban egy vadonatúj Tina Charles-nagylemezt vehettek a kezükbe. 2011. április 28-án bejelentették, hogy az énekesnő Energise Records lemezcéggel írt alá szerződést. November 7-én megjelent új kislemeze, a Your Love Is My Light, amely ugyanaznap legálisan is letölthetővé vált. Az új felvétel megszületésénél az 1980-as évek legendás stúdiója, a PWL egykori munkatársai bábáskodtak: Dave Ford és Ian Curnow írták a dalt (Carl M. Cox) társaságában, és Pete Hammond készített belőle két remixet. 2011-ben Tina és Martin Jay 5000 Volts néven több koncertet adott Nagy-Britanniában, sőt ReUnited címmel egy új albumot is készítettek, amely e sorok írásakor még nem jelent meg.


DISZKOGRÁFIA
Kislemezek
(A zárójelben lévő számok a brit slágerlistán elért legmagasabb helyezést jelentik.)

* 1969: Nothing in the World / Million of Hearts (with A Single Prayer)
* 1969: In the Middle of the Day / Rich Girl
* 1969: Good to be Alive / Same Old Story
* 1970: Bo-Bo’s Party / Madame Madame
* 1971: There’s No Stopping (egyoldalas demo)
* 1972: There’s No Stopping / Sow the Seed of Love
* 1972: Baby Don’t You Know Anymore (egyoldalas demo)
* 1973: Baby Don’t You Know Anymore / He’s My Sugar
* 1974: One Broken Heart for Sale / Great Male Robbery Bell
* 1975: You Set My Heart on Fire / Fire (Instrumental) 
* 1976: I Love to Love (But My Baby Loves to Dance) / Disco Fever (1. hely)
* 1976: Love Me Like a Lover / Disco Love (28. hely)
* 1976: Dance Little Lady Dance / Why (6. hely)
* 1976: Dr. Love / Kiss of Life (4. hely)
* 1976: I Can’t Dance to that Music You’re Playin’ / Joe
* 1976: Hold Me / Why
* 1977: Fallin’ in Love in Summertime / I’ll Be Your Light (In Your Moment of Darkness)
* 1977: Rendezvous / When You Got Love (27. hely)
* 1977: Love Bug – Sweets For My Sweet (Medley) (26. hely)
* 1977: Cookie Face / Disco Love
* 1977: Dance Little Lady Dance / Cookie Face
* 1978: Love Rocks / With My Head in the Clouds
* 1978: I'll Go Where the Music Takes Me / Stop What You’re Doing to Me (27.hely)
* 1978: Fire Down Below / With My Head in the Clouds
* 1978: Makin' All the Right Moves / Love Me Now
* 1979: Boogie ’round the Clock / Do What You Wanna Do
* 1979: You Set My Heart on Fire / Can’t Stop My Feet from Dancing
* 1980: Turn Back the Hands of Time / Night Follows Day
* 1980: Just One Smile / Fire Down Below
* 1980: I’m Just As Bad As You / Somewhere
* 1980: Rollin’ / Don’t Throw Your Love
* 1982: I Love to Love / You Set My Heart on Fire
* 1984: Love Hunger / Played for a Fool
* 1986: I Love to Love (remix) (67. hely)
* 1987: Dance Little Lady (remix) / I’ll Go Where the Music Takes Me (remix)
* 1988: You Set My Heart on Fire / I Need You Global
* 1988: Go to Work on My Love / Learn by Your Mistake
* 1991: I Love to Love ’91 (6.20) / I Love to Love ’91 (3.47) / A Kiss in the Hot Summernight
* 1993: I’ll Go Where the Music Takes Me ’93 / I Love to Love (Medley ’93) / I Love to Love (Remix ’93)
* 1993: World of Emotion
* 1999: I Love to Love 2000
* 2006: Higher (Sanny X. featuring Tina Charles)
* 2011: Your Love Is My Light (Radio Edit) / Your Love Is My Light (Dave Ford's Cor Tina 12" Mix) / Your Love Is My Light (SLL's Sunrise Anthem Mix) / Your Love Is My Light (Alex Raider's Luminosity Club Mix) / Your Love Is My Light (Glamma Club Mix) / Your Love Is My Light (Pete Hammond's Desperately Sinful Lucky Mix) / Your Love Is My Light (Pete Hammond's Desperately Sinful Lucky Radio Edit) / Your Love Is My Light (PMG Acoustic Mix) 


Albumok, válogatások
* 1976: I Love to Love
* 1976: Dance Little Lady
* 1976: Rendezvous
* 1977: Heart 'N' Soul (35. hely)
* 1977: Tina Sings with Wild Honey and Heritage Mam
* 1978: Greatest Hits
* 1980: Just One Smile
* 1993: World of Emotion
* 1995: I Love to Love (Greatest Hits)
* 2008: Listen 2 the Music (Feels Like Sunday címmel is megjelent)
* 2011: The Best of

VIDEÓK








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.