disco

disco

2011. október 23., vasárnap

SABRINA

Norma Sabrina Salerno (Olaszország, Genova, 1968. március 15.) olasz énekesnő, modell, színésznő és zenei producer az 1980-as évek második felében vált nemzetközileg ismert popsztárrá. Legnépszerűbb slágere a Boys (Summertime Love). Énekesi pályája első és legsikeresebb szakaszában a Sabrina nevet használta, rajongói Sabrynak becézték. Eleinte úgy reklámozták, mint Olaszország válaszát Samantha Foxra, a temperamentumos Sabrina azonban kikért magának minden összehasonlítást brit pályatársnőjével. Az 1990-es években – vetélytársnőjével együtt – eltűnt a nemzetközi popmezőnyből, hazájában azonban továbbra is kedvelt híresség maradt.


KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
Sabrina szülei Antony és Felicia Salerno. Az anya mindössze 17 éves volt, amikor egyetlen gyermekét megszülte. A házaspár nem sokkal a kislány születése után elvált, Sabrina 12 évesen találkozott először az apjával. A lányka ötéves koráig a nagybátyjánál nevelkedett Genovában, innen a nagyszüleihez került San Remóba. 16 éves korában költözött az édesanyjához. Eleinte szeretett volna továbbtanulni, ezért nyelvleckéket vett angolból, franciából és oroszból, ám rövidesen félbehagyta tanulmányait. Szerinte az igazi család hiánya miatt vált már tizenéves korában erős és céltudatos jellemmé. 14 évesen már egy együttessel énekelt. A sikeren felbuzdulva klasszikus és modern táncot kezdett tanulni, hogy tánctudásával is meghódítsa a közönséget. 15 évesen megnyerte a genovai Miss Lido szépségversenyt, majd a Miss Liguria címet is megszerezte. 

Az egyik szépségversenyen figyelt fel rá Giampiero Menzione producer, aki kezébe vette az ambiciózus lányka karrierjének irányítását, és háttérénekesi feladatokhoz juttatta  különböző együttesekben. Elfoglaltságai mellett Sabrinának maradt ideje arra is, hogy modellkedjen. A szépséges ifjú teremtés felkeltette egy másik producer, Claudio Cecchetto érdeklődését is. Cecchetto elhatározta, hogy sztárt farag Sabrinából. Első lépésként benevezte egy tehetségkutató versenyre, amelyet Sabrina meg is nyert, és ennek eredményeként ő lett a Canale 5 tévéállomás új műsorvezetője. Olyan tévéműsorokban láthatta a közönség, mint a Grand Hotel, a Sorrisi Superstar, a Storie dalla Bussola vagy a Sandra e Raimondo Show. Ez utóbbiban a műsorvezetésből távozó Bonnie Bianco helyére lépett, továbbá a Premiatissima című tévéshow állandó műsorvezetőjeként is foglalkoztatták.


Az énekesnő
1986. szeptember 5-én Veronában Sabrina megnyerte az évenként megrendezett Festivalbar nevű dalversenyt. Cecchetto úgy érezte, most jött el az ideje annak, hogy valóban befuttassa a pártfogoltját. Angliában ugyanis akkor már óriási népszerűségnek örvendett a „felül semmi” modellből énekesnővé avanzsált Samantha Fox, aki iránt nemcsak Európa többi országában, hanem az Egyesült Államokban is komoly érdeklődés mutatkozott. Fox sikerei láttán az európai kontinens élelmes menedzserei lázas igyekezettel kezdtek el munkálkodni azon, hogy további, mellben erős lányokat vezessenek be a popvilágba. Ehhez az olasz szépség ideális alanynak bizonyult. Még 1986-ban piacra dobták a Sexy Girl című kislemezét, amelyhez a címnek megfelelő énekesnői imázs már adott volt. A dal Olaszországban gyorsan népszerűvé vált, de külföldön nem aratott egyértelmű sikert. 1987-ben azonban bekövetkezett a remélt áttörés a Boys (Summertime Love) című szerzeménnyel, amely az esztendő egyik legnépszerűbb európai slágere lett. A sikerben persze nagy szerepe volt a dalhoz készült videoklipnek is, amelyben az énekesnő önfeledten pancsol egy emberekkel teli úszómedencében, miközben mellei folyton kikívánkoznak aprócska, szűk, fehér színű bikinijéből. A konzervatívabb ízlésű tévéállomások számára cenzúrázott változat készült, amelyből hiányoztak a mellvillantós képkockák. 


A Boys (Summertime Love) révén Sabrina előtt megnyílt a külföldi karrier lehetősége. Úgy reklámozták, hogy ő Olaszország válasza Samantha Foxra. Sabrina azonban – alighanem menedzsere tanácsára – felháborodottan kért ki magának mindennemű összehasonlítást Samanthával, aki szerinte kicsi, kövér és egyáltalán nem csinos. A brit modell-énekesnő eleinte nem vett tudomást olasz kolléganője pikírt megjegyzéseiről, interjúiban az erre vonatkozó kérdésekre eleinte csak egy rövid kérdéssel felelt: „Ki az a Sabrina?” A tinédzsereket megcélzó popsajtó azonban lecsapott a lehetőségre, és valóságos kebelháborút robbantott ki a két hölgy között: az érdekeltek csípős hangvételű nyilatkozatokban üzengettek egymásnak, a rajongók pedig állást foglalhattak kedvenceik mellett. Valószínűleg azok jártak a legközelebb az igazsághoz, akik úgy vélekedtek, hogy a mesterségesen szított ellenségeskedéstől egyik szépség sem lett jobb énekesnő, viszont a (férfi) közönség legalább bőséges ízelítőt kapott a vetélytársnők bájaiból. Sabrina ugyanis eleinte lekicsinylően nyilatkozott Samantha aktmodellmúltjáról, mondván, hogy ő sohasem tenne ilyesmit, később azonban – a gyorsan múló siker megőrzése érdekében – mégiscsak nekivetkőzött. Furcsamód éppen akkor, amikor vetélytársnője bejelentette, hogy felhagy az aktok készítésével, sőt a modellkedéssel is, és csak az énekesi pályára koncentrál. A végkifejlet kapcsán érdemes megjegyezni, hogy Samantha és Sabrina rögvest megbékéltek egymással, amint feltűnt a színen egy újabb rivális, a lengyel származású Danuta Lato, aki ugyan szintén nem volt egy új Maria Callas, kebelméretét tekintve azonban lekörözte pályatársnőit.


A kebelcsatának köszönhetően Sabrina neve megmaradt a köztudatban, és újabb lemezek születtek annak érdekében, hogy ez így is maradjon. Már 1987-ben megjelent első nagylemeze, amelyről a Hot Girl lett az újabb sláger. (Amikor egy tévéshow-ban Sabrina szexi cuccba öltözve adta elő a dalt, mellei rendre kibuggyantak szűk felsőjéből, és a sztár nem igyekezett helyükre tenni a rakoncátlan kebleket: lásd a csatolt klipet. A tévések persze visszajátszották a legszebb pillanatokat: Isten tartsa meg jó szokásukat.) Az énekesnő „szexi lány” imázsát az albumon hallható két feldolgozás is erősíteni próbálta. Az egyik a Labelle trió ma már örökzöldnek számító Lady Marmelade-ja volt, a másik Rod Stewart emlékezetes diszkóslágere, a Do Ya Think I’m Sexy? átirata. 1988-ban Sabrinát az év európai énekesnőjének választották, ám ebben a döntésben nagy népszerűsége valószínűleg többet nyomott a latban, mint énekesi kvalitásai. Ugyanebben az évben lehetősége nyílt arra, hogy Angliában mérje össze képességeit Samantha Foxszal. Korábban ugyanis a Stock–Aitken–Waterman-trió írta Sammy egyik legnagyobb slágerét, a Nothing’s Gonna Stop Me Now című dalt, 1988-ban pedig Sabrina számára is összehoztak egy slágert All of Me (Boy Oh Boy) címmel. A felvétel ugyan szép sikert aratott, ennek ellenére Sabrina sohasem lett igazán népszerű a szigetországban. A Super Sabrina című 1988-as albumra a sztárcsinálásban abszolút profi Giorgio Moroder (Donna Summer és mások felfedezője, mellesleg Oscar-díjas filmzeneszerző) is hozott egy dalt (Like a Yo-Yo), de sikert aratott a My Chico és a Funky Girl is. Nem hiányzott a feldolgozás sem, ezúttal Carol Douglas Doctor’s Orders című 1974-es slágerének átirata.


1989-ben Gringo címmel jelent meg Sabrina újabb kislemeze. A következő évben híres pályatársnője, Raffaella Carrà társaságában a Ricomincio da 2 című reggeli tévéshow-t vezette a RAI 2 csatornán. Ugyanebben az évben a Yeah, Yeah című dallal ismét benevezett a Festivalbar versenyére. 1991-ben jelent meg első olasz nyelvű felvétele, a Siamo Donne, egy duett Jo Squillóval. Az alkalmi páros a dallal részt vett a San Remó-i Dalfesztiválon. Ugyancsak 1991-ben került a boltokba Sabrina harmadik stúdióalbuma, az Over the Pop, amelynek ő volt az egyik producere, sőt szerzőként is részt vett a lemez elkészítésében. Mint a cím is jelezte, az énekesnő változtatni szeretett volna addigi (pop)zenei stílusán, és szeretett volna megválni a szexi lány imázsától is. Menedzsmentje azonban még nem látta elérkezettnek az időt a komolyabb változtatásra. A feszültség eredményeként az album népszerűsítése félbemaradt: a Cover Girl című kislemezt például Olaszországon kívül csupán Franciaországban jelentették meg. Sabrina és menedzsmentje útjai elváltak, az énekesnő évekre eltűnt a nagyközönség szeme elől.


1995-ben Sabrina visszatért a showbusinessbe. Különféle televíziós programokban lépett fel, és egy független lemezcégnél két újabb kislemezt jelentetett meg. A Rockawillie és az Angel Boy Olaszországban és Skandináviában – ahol Sabrina mindig is népszerű volt – felkerültek a slágerlistákra, de nem jutottak előkelő pozíciókba. 1996-ban az énekesnő akkori férjével, Enrico Montival saját lemezcéget alapított Trevisóban. Itt készült el első, teljes egészében olasz nyelvű albuma, a Maschio dove sei? A munkálatokban Vasco Rossi gitárosa, Massimo Riva is részt vett. Főleg neki köszönhetően a lemez nemcsak a pop, hanem a rockzene hatását is tükrözi. A kritikusok meglepően jól fogadták az anyagot – amely az új arculatnak megfelelően már Sabrina Salerno néven jelent meg –, terjesztési problémák és a megfelelő reklám hiánya miatt azonban a kiadvány kereskedelmileg nem lett sikeres.


A színésznő
Új albumának sikertelensége miatt Sabrina a színészi munkára koncentrált. Már pályakezdő énekesnőként is hívták filmezni, ám azokban az alkotásokban inkább csak hírneve és szépsége miatt jutott olyan feladatokhoz, amelyek színészileg nem jelentettek komoly kihívást. A korai Sabrina-filmek közül említésre méltó a Grandi magazzini (1986), amelyben egy áruházi ruhatolvajt alakított. A produkció fontosabb szerepeiben olyan sztárokat láthatott a közönség, mint Nino Manfredi, Paolo Villagio, Enrico Montesano és Michele Placido, a női nemet pedig Sabrinán kívül olyan szépségek képviselték, mint Ornella Muti, Laura Antonelli vagy az akkor még pályakezdőnek számító későbbi szexszimbólum, Francesca Dellera. Lamberto Bava 1987-es horrorjában (Le Foto de Gioia) Sabrina egy perverz gyilkos egyik áldozatát alakította. (E sorok írójának véleménye szerint halálának jelenete inkább komikusra, semmint félelmetesre sikerült, ami sajnos javarészt Sabrina szerény színésznői képességeivel magyarázható. Mentségére legyen mondva, hogy a főszerepet játszó buja szépség, Serena Grandi sem büszkélkedhet a filmben nyújtott alakításával.) Az 1996-os Maschio dove sei? album bukása után az énekesnő a színpadon próbált érvényesülni: az I cavalieri della Tavola Rotonda című komédiában Morgan le Fay szerepét játszotta. Sikere volt, ezért felkérést kapott az Uomini sull'orlo di una crisi di nervi egyik szerepére is. A siker ezúttal sem maradt el, ám Sabrina eltörte a térdét, ezért a továbbiakban le kellett mondania a szerepről. A szerencse azonban mégsem pártolt el tőle. A RAI 1 meghívta a Cocco di mamma című show-ba, ahol régi olasz és külföldi slágereket énekelt. Nagy sikert aratott, ami lehetőséget adott énekesnői visszatérésére. Ennek jegyében szerepet vállalt a 883 nevű olasz rockegyüttes Jolly Blu című filmjében, illetve a Három férfi és egy bombanő című szórakoztató tévés minisorozatban, amely később Magyarországra is eljutott.


Az 1990-es évek végétől napjainkig
Az énekesi visszatérés azonban ezúttal sem sikerült. Az I Love You című új kislemez a Flower’s Broken című 1999-es albumról ugyan keltett némi érdeklődést, összességében azonban mindkét kiadvány megbukott. 2001-ben Sabrina az Emozioni című musicallel visszatért a színpadra, és újra kedvező kritikákat kapott. Ennek köszönhetően az előadással egy közel 3 évig tartó olasz turnéra ment. 2002-ben ismét műsorvezetőként bukkant fel a tévében. Az Italia 1 csatorna Matricole & Meteore című műsorának háziasszonyaként beutazta a világot, hogy hírt vigyen az olasz közönségnek egykori, de azóta elfeledett sztárok mindennapjairól. Olyan exhírességek álltak a mikrofonja elé, mint Shannen Doherty, Charlene Tilton, Al Corley, Jimmy Somerville és Gary Coleman.


2004-ben megszületett Sabrina kisfia, Luca. A következő évben a boldog mama a független filmek salernói fesztiválján elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat a Colori című filmben nyújtott alakításáért. Ugyancsak 2005-ben egy olasz tévéműsor vendégeként előadta nagy slágerét, a Boys (Summertime Love)-ot és a Sugababes Hole in the Head című dalát. 2005 novemberében Oroszországban lépett fel a Дискотека 80-х című retrógála egyik vendégeként. 2006-ban I Feel Love (Good Sensation) címmel új felvételt készített, amely azonban csak a honlapján volt elérhető mint letölthető dal. 2007-ben Franciaországban turnézott, repertoárján saját régebbi slágerei mellett szerepelt Patrick Hernandez Born to be Alive című diszkóörökzöldjének feldolgozása is. 2007 szilveszterének napján a portugál televízióban volt látható. 2008-ban az RFM Party 80 elnevezésű francia nosztalgiaturnén vett részt, melyet a francia RFM tévéhálózat szervezett. 

Augusztus 24-én Sopotban lépett fel az ottani dalfesztivál részeként rendezett koncerten az 1980-as évek olyan sztárjaival, mint egykori riválisa, Samantha Fox, valamint Kim Wilde, Sandra, a Modern Talking, Limahl és Shakin' Stevens. Október 3-án megjelent első hivatalos válogatásalbuma, az Erase / Rewind Official Remix című dupla CD, amelyen a régi slágerek remixei mellett új szerzemények is helyet kaptak. Az új évezred első évtizedében Sabrina lemezproducerként is ténykedik. Stúdiójában olyan hírességek dolgoztak már, mint Vasco Rossi, Sade és a Simply Red. New Boys Productions nevű menedzsercége főleg a dance műfajt képviselő új tehetségeket pártfogol. 2010 júliusában az olasz dance slágerlista 4. helyéig jutott Sabrina és Samantha Fox közös felvétele, a Call Me, amely a Blondie együttes 30 évvel korábbi, Giorgio Moroder által írt slágerének feldolgozása. A két egykori rivális a legnagyobb összhangban dolgozott együtt, hiszen állításuk szerint már régen elásták a csatabárdot, sőt nagyon jó barátnők lettek.


DISZKOGRÁFIA
(Zárójelben a slágerlistán elért legmagasabb helyezések. Jelmagyarázat: IT = Olaszország, AUS = Ausztrália, FIN = Finnország, NL = Hollandia, F = Franciaország, UK = Egyesült Királyság, IRE = Írország, D = NSZK, SWI = Svájc, AUT = Ausztria, SWE = Svédország, NOR = Norvégia, SA = Dél-Afrikai Köztársaság)

Kislemezek
* 1986: Sexy Girl – IT #19, AUS #36 (az 1988-as remix), FIN #11 (az 1988-as remix)
* 1987: Lady Marmalade (csak Franciaországban és Hollandiában jelent meg) – NL #40, F #41
* 1987: Boys (Summertime Love) – IT #4, UK #3, IRE #3, D #2, SWI #1, AUT #5, NL #4, F #1, ESP #3, SWE #5, FIN #2, NOR #3, AUS #11, SA #14
* 1987: Hot Girl – IT #19, D #19, SWI #13, NL #10, F #12, ESP #2, FIN #6
* 1988: All of Me (Boy Oh Boy) – IT #13, UK #25, D #16, SWI #12, NL #90, F #15, FIN #2 
* 1988: My Chico – IT #2, D #56, FIN #3
* 1989: Like a Yo-Yo – IT #18, UK #72, FIN #1 
* 1989: Sex
* 1989: Guys & Dolls
* 1989: Pirate of Love
* 1989: Doctor's Order 
* 1989: Gringo – IT #10, UK #95 
* 1990: Yeah, Yeah – IT #21 
* 1991: Siamo Donne (featuring Jo Squillo) – IT #13
* 1991: Shadow of the Night
* 1991: Dirty Boy Look (csak Olaszországban megjelent promóciós lemez)
* 1992: Cover Model (csak Franciaországban és Olaszországban jelent meg)
* 1994: Rockawillie
* 1994: Angel Boy – FIN #15 
* 1995: Boys '95 (csak Franciaországban jelent meg)
* 1996: Fatta e Rifatta (promóciós lemez)
* 1996: Maschio dove sei (promóciós lemez)
* 1997: Numeri
* 1999: I Love You (promóciós lemez)
* 2004: Boys (2004 Remix) – (Boys Boys Boys 2004 címmel is ismert)
* 2006: I Feel Love (Good Sensation) (a hivatalos weboldalról letölthető dal)
* 2008: Erase Rewind
* 2009: Erase Rewind Remix
* 2010: Call Me (Samantha vs. Sabrina)

Albumok
* 1987: Sabrina (Boys címmel is megjelent.) – SWI #11, F #24, FIN #4
* 1988: Super Sabrina – SWI #28, FIN #9, SWE #39. Olaszországban már 1988-ban megjelent, máshol azonban csak 1989 tavaszán.
* 1988: Something Special (remix album) – FIN #15, SWE #31
* 1991: Over the Pop
* 1996: Numeri (Maschio dove sei? címmel is ismert) 
* 1999: Flower's Broken
* 2008: Erase / Rewind Official Remix


FILMOGRÁFIA
* 1986: Professione vacanze (tévésorozat, a Nove settimane e un mazzo című epizódban)
* 1986: Ferragosto O.K. (tévéfilm)
* 1986: Grandi magazzini
* 1987: Le Foto de Gioia
* 1988: Festa di Capodanno (tévésorozat)
* 1989: Fratelli d'Italia
* 1998: Három férfi és egy bombanő / Minden férfi egyforma (Tutti gli uomini sono uguali) (tévésorozat)
* 1998: Jolly Blu
* 2005: Colori
* 2006: Film D
* 2009: Taglia & Cuci 

VIDEÓK 







Siamo Donne  (featuring Jo Squillo) 


Call Me (Sabrina vs. Samantha Fox)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.